ESEMÉNYNAPTÁR

November 2017
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30

szgyf_banner.jpg
szgyf_somogy_banner.jpg

VÁRAKOZÁS:NAGYBÖJT – FELKÉSZÜLÉS:KÖZÖS MISE – KITELJESEDÉS:HÚSVÉT

 

 

Ezen pár szónak a tükrében valósult meg a Húsvéti ünnepkör intézményünkben és annak minden telephelyén. Ellátottaink nagy örömére a dolgozókkal együtt átélve lehettek részesei e jeles ünnepnek. Lélek emelőként szolgált  a   közös készülődés, a díszítések, a tojásfestések, a közös mise , melyre  az idei évben első alkalommal, a nagy hetet megelőzően, 2017. április 6-án került sor. A közös szentmise minden alkalommal kiemelt jelentőséggel bír lakóink - dolgozóink, mindannyiunk életében. Ez a mostani azért is volt különleges, mert nem csak hitünket erősítettük meg, hanem lélekben felkészülhettünk az elkövetkezendő ünnepekre.

 

View the embedded image gallery online at:
http://szoc-kethely.hu/#sigFreeIdddb300a3ee

Nagy készülődések előzték meg az idei farsangot. Kuckó és a Fészekházon kívül a központi épületben is lelkesen készültek az idei rendezvényre. Lakóink és dolgozóink is részt vettek a mulatságon, együtt válogatták, tervezték és készítették el jelmezeiket.

Bővebben: Farsang

2016.02.12-én páros napot tartottunk lakóink részére. A rendezvényen 28 pár vett részt. A szerelmeseknek játékos feladatokat kellett megoldaniuk. A fiúk megajándékozták a lányokat egy-egy nyaklánccal, amelyek kerámia műhelyünkben készültek. A programot páros tánccal zártuk, üdítővel és süteménnyel kedveskedtünk. A résztvevők nagyon élvezték ezt a napot, és már most izgatottan gondolnak a következőre.

Bővebben: Páros nap